1. Fejezet

 

Első fejezet

 

ALEX

 

Fordította: Meridiana

 

Néha mindenki életében eljön az a pillanat, amikor rájön, hogy nagyon elcseszte és nincs kiút.

Én most pont így vagyok vele.

Mia kitágult szemekkel bámult, mintha azt mondtam volna neki, hogy megöltem az anyját. Megjegyzem nem tettem. De a könyv, amit éppen tartott, kiesik a puha kezéből, és az ajkai úgy mozogtak mintha keresnék a szavakat. Éreztem, hogy igen nagy bajban kezdek lenni.

És ez csak rosszabbodni fog.

– Ez most komoly? – kérdezte. – Ez nem lehet igaz. Hogyan? Nem. Nem tehetted.

– De igen – a fenébe, nem így akartam elmondani neki. – Sajnálom. Terveztem, hogy elmondom, akartam. De soha nem találtam alkalmas időpontot, és akkor, amikor jónak tűnt az időpont a dolgok csak úgy megtörténtek.

A lehajtott fejét lassan megrázta. Bepánikoltam és próbáltam valami helyénvalót mondani. De lehet helyénvalót mondani, amikor épp hazudtál a szerelmednek? Ha igen nem tudom, mi lehet az.

– Ó, Istenem – mondta ellépve mellőlem. – Ó, Istenem. Azt hittem… és te voltál… egész idő alatt… és ez volt… Lexi te voltál?

– Igen. Én voltam Lexi.

– Szent szar – úgy szorította a kezét a hasára, mint aki mindjárt elhányja magát. – Elmondtam neked mindenfélét…, dolgokat rólad. És te ezt felhasználtad, igaz? Egész idő alatt kihasználtál.

– Nem – mentegetőztem. – Nem, Mia, esküszöm nem így volt.

– Hogy mondhatod ezt? – kérdezte. – Ó, Istenem az egész a könyvesboltban kezdődött. „Vehetek önnek könyveket?” Ezt mondtam Lexinek, hogy ilyen pasit akartam és te ezt felhasználtad ellenem. Felcsíptél a saját dumámmal.

– Nem, az ég szerelmére, Mia, nem is tudtam, hogy hol vagy akkor. Csak azt gondoltam, hogy aranyos vagy és jó ötletnek tűnt.

– Mikortól tudod? – kérdezte, végre a szemembe nézve.

Bámultam és hirtelen képtelen voltam kinyögni bármit. Minden logikám, és minden tudatosságom tökéletesen használhatatlanná vált ebben a rám szakadó pillanatban. A kártyavár összedőlt.

Igazán elcsesztem.

– Alex, mióta tudtad, hogy ki vagyok?

– Azóta, mikor a Liftben vacsoráztunk – mondtam vonakodva. – Üzentél Lexinek és meséltél a randidról. Tudtam, hogy ez velem lehet.

Rám bámult, az ajkai egy picit szétnyíltak, szemei kitágultak.

Igen, elcsesztem.

– Hogy tudtad ezt eltitkolni előlem?

– Az egyetlen, aki tudta, a nővérem volt – mondtam. – Mindenki más előtt titok volt.

– Tényleg? Nos, nem is fekszel le senki mással – mondta.

Összerezzentem. – Mia, kérlek. Ez nem jelenti, hogy hazudtam neked.

– Persze, hogy azt jelenti – mondta. – A hazugságok nem véletlenek.

– Nem, de el akartam mondani. Esküszöm, akartam.

Összeakadt a tekintetünk és ő keresztbe fonta a karjait maga előtt. – De mégsem tetted. Miért?

 Oké, talán hátra léphetnék és megmagyarázhatnám, miért állok itt, életem szerelme előtt és próbálom megértetni vele miért is vagyok egy nőnemű Lexi Logan is.

Zavaros?

Na, igen. Nekem is.

Az egész nem egészen egy éve kezdődött. Tudtam, hogy ez egy nagy ugrás, és te is már a lényegre akarsz térni. Egy fiú találkozik egy lánnyal, egymásba szeretnek, sokat szexelnek, szétvállnak egy konfliktus miatt, majd újra együtt lesznek holtodiglan holtomiglan. Hidd el, nagyon is jól ismertem a történetet.

Valójában ezért kezdtem írni.

Egy éve nem voltam önmagam. Dolgoztam öt napot egy héten, elvánszorogtam a munkahelyemre, ott ültem egy unalmas szürke kockában bámulva a képernyőt, nyomkodva a billentyűket. Volt egy kényelmetlen szar székem, egy főnököm, akinek legszívesebben bemostam volna és egy csapat olyan munkatársam, akik ugyanúgy utálták a munkájukat, mint én.

De a szabadidőmben sci-fi regényeket írtam. Órákat töltöttem kutatással, feljegyzésekkel, és skiccekkel. Késő estig dolgoztam, gürcöltem minden egyes szóért. A könyv egyre hosszabb lett és rájöttem, hogy újra kell gondolnom. Vagy lehetne akár egy trilógia is. Valószínűleg lenne hozzá elég anyagom. Egyre gyakrabban dolgoztam napfelkeltéig, a szemeim kiszáradtak és égtek, mire végre néhány órára ágyba kerültem.

Csak addig, amíg nem kellett újra a szar melómba mennem.

Azaz igazság hogy az alvásmegvonás nem igazán segítette a munkához való hozzáállásomat.

Író akartam lenni gyerekkorom óta. Majdnem angol irodalomból szereztem diplomát, de apám, aki egy igazán gyakorlatias ember volt, azt mondta mindenesetre szerezzek egy informatikus diplomát, ha az írás nem jönne be. A baj csak az, hogy a gyakorlatias diploma gyakorlatias pályához vezetett, lélekölő létezéshez, amiben dagonyáztam.

Nem láttam kiutat. A munkám szívás volt. Elváltam egy nagyon rövid és zűrös házasság után. A kapcsolati státuszom a következő volt: szeretem a nőket elköteleződés nélkül. Minden, amit akartam az írás volt.

De bármennyire is élvezetem az egészet , magamban mélyen tudtam, ez inkább hobbi, mint karrier, legalábbis ilyen módon, mint, ahogy én foglalkoztam vele. Még akkor is, ha befejezem a könyvem – ha egyáltalán be lesz fejezve – a legjobb sci-finek kell lennie, amit valaha írtak, hogy legyek olyan szerencsés, hogy kiadják és legyen elég pénzem, hogy feladjam a munkám. Tekintve, hogy évek óta dolgoztam rajta úgy, hogy nem láttam a végét, nem igazán tűnt úgy, hogy az írásból fogok jobb életet teremteni magamnak.

Egészen addig, amíg a nővérem, Kendra nem mondott valamit, ami teljesen megváltoztatta az életem.