18. Fejezet

 

Tizennyolcadik fejezet

                                                                                                      

ALEX

 

Fordította: Maya

 

Felállok apa helyére és rájövök, hogy egy ideje már nem jöttem ide ellenőrizni őt. Ettől rosszul érzem magam, bár tudom, hogy Kendra volt itt. Sok időt töltöttem Miával, hagytam, hogy megcsússzak.

Kendra estére meghívott apához. A testvérünk, Caleb, tegnap jött a városba, ezért arra gondoltunk, hogy mindannyiunknak össze kell jönnünk, amíg ő itt van. Tudom, hogy apát boldoggá teszi, ha a gyerekei és az unokája egy fedél alatt vannak. Van egy részem – valószínűleg nagyobb, mint amennyit be akarok ismerni –, ami utálja a tényt, hogy ma este nem látom Miát. De jó lesz egy kis időt a családommal tölteni.

Amikor belépek az ajtón, Kendra felnéz a zöldség aprításából. – Szia, Alex!

– Szia! – bólintok neki és felkapom a halom levelet. Nincsenek új számlák. Ez kellemes változás. – Hogy van?

Megvonja a vállát. – Ugyanúgy, mint máskor.

Bemegyek a nappaliba, hogy megkeressem apát.

– Szia, apa!

– Alex – mondja az újságja mögül. Azt hiszem, naponta legalább tizenkétszer oda-vissza el kell olvasnia. Mindig olvas egyet, amikor átjövök.

– Hogy érzed magad ma? – kérdezem.

Leengedi a papírt. – A mai nap nem rossz.

– Ezt jó hallani.

Visszaindulok a konyhába, hátha Kendrának segítségre van szüksége. Az ajtó kinyílik, és Caleb, az öcsém lép be. Ő és én nagyon hasonlítunk egymásra. Ugyanolyan magasak vagyunk, ugyanazokkal a barna szemekkel és hajjal, és jó karban lévő, izmos testalkattal. A négyéves lánya, Charlotte szorongatja a kezét, és a lábába temeti az arcát, amikor rámosolygok.

– Rendben van, bogárka – mondja neki.

– Ott van – mondom és belépek, hogy átöleljem, vigyázva, nehogy összenyomjam Charlotte-t. Visszaölel és megveregeti a hátamat. – Jó látni téged.

– Igen, téged is – mondja Caleb. Kendra megtörli a kezét egy törölközővel és megöleli őt.

– Mi történt egy év alatt? – kérdezem. – Charlotte sokkal nagyobb lett.

Caleb megböki, hogy tovább sétáljon a konyhába, de még mindig nem néz ránk. – Igen, megnőtt. Bocsi, először félénken viselkedik az emberek körül. Fel fog oldódni veletek.

– Nos, igen, alig ismer minket – mondja Kendra. Caleb megemeli a szemöldökét. – Nem próbálok lelkiismeret-furdalást kelteni benned. Ez csak az igazság. Te a rohadt Houstonban élsz.

– Valójában... – Caleb lenéz Charlotte-ra és kisöpri a haját az arcából. – Van néhány hírünk. Nem csak egy látogatás miatt vagyunk a városban. Állásinterjúra jöttem.

– Caleb, ez nagyszerű – mondja Kendra.

– Igen, a dolgok jónak tűnnek – mondja. – Nehéz volt végigcsinálni a rezidensi állást Charlotte-tal. Azt hiszem, ideje közelebb költözni a családhoz.

– Abszolút ideje – mondja Kendra. – Nem kellene ezt egyedül csinálnod.

Caleb előkap néhány kekszet az egyik szekrényből és odakészíti a nasit Charlotte-nak az étkezőasztalra. Barna haja lófarokban hátra van fogva, rózsaszín és lila csíkos ruhát visel.

– Szép ruha – mondja Kendra.

Charlotte küld egy kis mosolyt Kendrának, de nem válaszol.

Caleb finoman megérinti a fejét. – Bogárka, meg tudnád köszönni?

– Köszönöm – suttogja Charlotte.

– Dolgozunk rajta – mondja Caleb.

– Minden rendben – mondja Kendra. – Srácok, meglátogattátok már anyát?

Caleb elfintorodik, és én nem hibáztatom érte. Egyikünk sem szívesen látogatja meg anyát. A szüleink gyermekkorunkban szétváltak. Sok elvált családtól eltérően, akiket ismertünk, mi apával maradtunk, ahelyett, hogy anyánál éltünk volna. Az évek múlásával egyre kevesebbet láttuk őt. Alelnök vagy micsoda egy nagyvállalatnál és mindig jobban érdekelte őt a karrierje, mint a gyerekei. Most, hogy felnőttünk, mindhárman hajlamosak vagyunk kerülni őt.

– Nem – mondja Caleb. – Állítólag holnap vele ebédelek.

– Meglepő, hogy beillesztett téged a napjába – mondja Kendra. – És hétköznap, nem semmi.

– Igen, nos, a belvárosba kell mennem, hogy találkozzunk, és már figyelmeztetett, hogy csak egy órája van – mondja Caleb. – Habár rosszabb is lehetne. Meghívhatott volna engem és Charlotte-ot, hogy maradjunk nála, amíg a városban vagyunk és aztán bűntudatot kelt, mikor azt mondom, hogy itt maradunk. Ó, várj, ezt megtette.

– Persze, hogy megtette – mondja Kendra a szemeit forgatva.

Hárman fejezzük be és tesszük az asztalra a vacsorát. Apa jókedvű, amit jó látni. Az étkezés kellemes, beszélgetünk, miközben Kendra lasagnáját és salátáját fogyasztjuk. Úgy tűnik, Charlotte egyre jobban érzi magát, és még a nagyapját is elbűvöli egy nagy mosollyal, mikor az hozzá beszél.

Vacsora után apa elvonul a nappaliba egy pohár whiskey-vel, mivel ez az esti rutinja. Kendra és én feltakarítunk, majd együtt lógunk apával, amíg Caleb lefekteti Charlotte-ot. Amikor Caleb kijön, apa kijelenti, hogy fáradt, így hárman foglalunk helyet az asztalnál. Caleb mindenkinek hoz egy-egy sört.

– Szóval, mi van veletek? – kérdezi Caleb.

– Alexnek barátnője van – mondja Kendra.

Átható pillantást küldök felé.

Caleb felnevet, majd felhúzza rám az egyik szemöldökét. – Viccelsz velem, ugye?

Kendra közbevág, mielőtt válaszolhatnék. – Nem vicc. De nem mond nekem semmit, és ez nagyon idegesít engem.

– Miért feltételezed, hogy viccel? – kérdezem.

– Nem tudom, csak nem gondoltam, hogy érdekelne, hogy újra belegabalyodj valakibe – mondja Caleb. – De ha valóban a barátnő szót használod...

– Igen, határozottan azt a szót használom.

Miával nem beszéltük meg, de mi más lehetne ő? Randizunk. Együtt alszunk. Amikor csak lehetőségünk van, találkozunk; egy kicsit meg fogok őrülni, hogy ma este nem látom őt. És nem számít, milyen egyéb bonyodalmak leselkednek, tényleg benne vagyok. Ez pontosan mi mássá tenné őt, mint a barátnőmmé?

Emellett tényleg tetszik a hangzása. Mintha az enyém lenne.

– Ez nagyszerű, ember – mondja Caleb és beleiszik a sörébe. – Miért nem jött el ma este?

– Nem, ez nem... én nem... úgy értem. – Istenem, hirtelen teljesen úgy hangzom, mint Mia. De a találkozás a családommal egy nagy dolog, és bármennyire is tetszik, hogy Miát a barátnőmnek hívom, nem tudom, hogy készen állunk-e erre. – Még csak most kezdtünk találkozgatni. Kicsit korai bedobni a farkasok közé.

– Farkasok? Nehezen vagyok én farkas – mondja Kendra.

Felhúzom rá a szemöldökömet.

– Határozottan farkas vagy – mondja Caleb Kendrára kacsintva. – Oké, szóval mesélj róla!

– Igen, mesélj! – mondja Kendra.

Megint Kendrát fixírozom. Olyan kíváncsi. – A neve Mia. Ő... – félbehagyom, mert nem vagyok benne biztos, mit mondjak. Szép? Vicces? Egy kibaszott szexistennő? – Nagyszerű.

– Nagyszerű? – kérdezi Kendra. – Ez minden, amit mondani fogsz nekünk?

– Igen, ez egy hülye válasz – mondja Caleb.

– Rendben, véletlenül ő apa klinikai koordinátora a kórházban – mondom. – De nem így találkoztunk. Beleütköztem egy könyvesboltban és randira hívtam. Könnyű kijönni vele és szórakoztató. Imád olvasni és van egy seggfej macskája. Mit akartok még tudni?

– Szexi? – kérdezi Caleb felvonva az egyik szemöldökét.

– Istenem, Caleb, te annyira pasi vagy – mondja Kendra.

– Mi van? – Caleb még egyet kortyol a söréből. – Csak kíváncsi vagyok, hogy néz ki. Mi a baj ezzel?

– Ő... – megint félbehagyom. Természetes. Elragadó. Nincsenek rá szavak, milyen szexi. – Tényleg gyönyörű. Hosszú, sűrű haj. Ragyogó kék szemek. És a többi... igen.

Caleb egy tisztességtelen vigyorral bólint. Tudja, mire gondolok.

– Vidám – folytatom. – Nagyon szeretnétek srácok. A legviccesebb dolgokat mondja. Valami beugrik neki és beszél, és aztán olyan édes, ahogy zavarba jön, mintha nem akarta volna hangosan kimondani. Ez tényleg imádnivaló.

– Hú – mondja Kendra.

– Mi az?

– Tényleg kedveled őt – mondja.

– Azt hiszed, hogy van egy barátnőm, akit nem kedvelek? – kérdezem.

– Nem, nem erre gondolok – mondja. – Csak nem hiszem, hogy ezelőtt hallottalak volna így beszélni egy nőről. Tényleg bele vagy esve.

Kendrának igaza van, tényleg bele vagyok zúgva, habár szeretném, ha Kendra máshova szentelné a figyelmét. Mintha meg tudna látni valamit, amire nem állok készen, hogy mások meglássanak. Csak rámosolygok, nyilvánvalóvá téve, hogy befejeztem a beszélgetést. Témát akarok váltani, de hezitálok megkérdezni Calebet, hogy talált-e valakit. A felesége nem sokkal Charlotte születése után meghalt, így ez egy érzékeny téma. Kendrát viszont kérdezhetem, így tisztességes. – Mi van veled, Kendra? Találkoztál valakivel?

– A férfiak a legrosszabbak – mondja. – Nem.

Caleb elvigyorodik. – Talán ki kellene próbálnod egy nőt.

Kendra felnevet. – Fogalmad sincs, hogy ez néha mennyire csábító. Nemrég megismertem egy srácot az interneten és néhányszor randiztunk. De hamis hirdetés volt.

– Hamis hirdetés? – kérdezi Caleb. – Az mit jelent?

– A társkereső profilja baromság volt – mondja Kendra. – Kellett néhány randevú, mire rájöttem az egészre, de ahelyett, hogy egy rendes srác lenne stabil munkával, lényegét tekintve egy gyerek, aki az anyja alagsorában él és egész nap videójátékokon játszik. Azt állítja, hogy próbálja megtalálni a szenvedélyét.

Caleb felnevet. – Miféle seggfej gondolhatja, hogy így hazudhat és megússza?

Fészkelődöm a székemen és hirtelen kínosan köhintek.

– Egyáltalán gondolsz a randevúzásra? – kérdezi Kendra szelíd hangon.

– Rendben, nem kell tojáshéjon járni a téma körül – mondja. – Nem tudom. Egyedülálló apának lenni az orvosi egyetemen nem hagyott sok időt a társasági életre. Randiztam néhányszor, de nehéz. Vigyáznom kell arra, kit hozok Charlotte életébe.

– Ennek van értelme – mondja Kendra. – Nincs kényszer.

A beszélgetésünk másfelé terelődik. Caleb arról beszél, hogy milyen szervezéseket kellett elvégezni, hogy átköltözzön az ország másik felébe. Beavatjuk abba, mi történik apával. Meglepődött a kiadásokon és azt mondja, rosszul érzi magát, hogy nem járult hozzá. De Calebnek egy halom diákhitel tartozása van, hogy elvégezze az orvosit. Amikor majd befejezi a rezidenskedést, bízik benne, hogy annyit fog keresni, hogy visszafizesse a hitelt és segítsen apának. Biztosítom, hogy kézben tartom az ügyet. Szerencsére Kendra nem mond semmit arról, hogy azt gyanítja, hogy a tanácsadó meló más, mint amit én mondtam. Ő pedig elég udvarias, hogy ne kérdezze meg, honnan van annyi pénzem.

Egy halk hang hallatszik a folyosóról. – Apu?

– Hé, bogárka – mondja Caleb. – Ágyban kellene lenned – felkel, hogy elrendezze a lányát.

Kendra lehajol és lehalkítja a hangját. – Azt mondtad, Mia imád olvasni. Nem olvassa véletlenül egy bizonyos romantikus író könyvét, akiről mindketten hallottunk?

Fenébe. Nem akarom ezt megmagyarázni Kendrának. – Ú, de lehet.

– Lehet? – kérdezi Kendra. – Nem tudod biztosan?

– Rendben, de tudom – mondom. – Olvassa Lexi könyveit.

– Szent szar – mondja Kendra. – Ez… valahogy furcsa.

– Igen az, nekem mondod?

– De nem mondtad meg neki, hogy te vagy az? – kérdezi.

– Nem – mondom. – Természetesen nem. Ez nem olyasmi, amit csak úgy kiböksz az első randin.

– Oké, de túl vagytok az első randin – mondja. – Meg fogod mondani neki?

– Nem tudom – mondom. – Ez nem olyan, mintha hónapok óta randiznánk és még nem tudja, miből élek.

Kendra szkeptikusnak tűnik. – Óvatosan, Alex! Értem, miért nem akarsz színt vallani a nőnek, akivel randizol, hogy romantikus regényeket írsz, de vékony jégen táncolsz.

– Ez nem is olyan rossz – mondom. Igen, tisztában vagyok vele, hogy kényelmesen kihagyom azt a részt, hogy Mia alteregója az enyémmel barátkozik. De ezt hogyan magyarázzam el a húgomnak? – Ha egy ideje randizunk már, el fogom majd mondani neki. Szerintem ez nem nagy baj.

– Hm – mondja Kendra. – Azt hiszem. Nézd, csak… ne legyél ebben egy hülye pasi, oké? Utálnám látni, hogy elcseszed.

– Még nem is találkoztál vele. Honnan tudod, hogy nem fogod gyűlölni őt és remélni, hogy elcseszem?

– Ez valóban jó kérdés – mondja Kendra. – Janine után nem igazán bízom benne, hogy képes vagy a megfelelő nőt választani.

– Kösz, seggfej.

Kendra elvigyorodik. – De az az érzésem, hogy ő kicsit sem olyan, mint Janine. Korábban soha senkitől nem tűntél ilyen ábrándos tekintetűnek.

Újra megvan azaz érzés, hogy Kendra olyasmit lát rajtam, amit nem akarok, hogy lásson. – Csak ne aggódj emiatt! Ezért nem akartam elmondani, hogy randiztam valakivel. Mindent túlanalizálsz.

– Nem is – mondja. – Csak vigyázok rád.

– Nos, köszönöm, azt hiszem.

Megpaskolja a karomat és feláll az asztaltól.

Kendra bemegy a konyhába, és én előveszem a telefonomat. Villog a zöld üzenetértesítés. Megbököm a képernyőt; van egy üzenetem BB-től. Majdnem nem nyitom meg. Ha nem olvasom el az üzeneteit, nem kerülhetek bajba, ugye?

De nem hagyhatom őt csak úgy figyelmen kívül.

BB: Bocs, hogy zaklatlak, tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, De nemrég megtörtént velem a legjobb dolog és még nem volt alkalmam mesélni róla.

Én: Nem zaklatsz. Mi újság?

BB: Lebeszéltem egy interjút a blogomra Antonio Zane-nel. El tudod hinni?

Én: A modellel? Váó!

BB: Tudom, Olyan izgatott vagyok. Elküldtem neki néhány kérdést és ő csak megírhatta volna a válaszait és visszaküldi őket, de ehelyett meghívott, hogy jöjjek el megnézni az egyik fotózását. Három órás kocsikázás, de MEGÉRI. Még most sem tudom elhinni.

Összeráncoltam a homlokomat, miközben az üzenetet olvastam. Ismerem Antonio Zane-t; a hírneve megelőzi, és szerepel Lexi pár könyvborítóján. Alapvetően ő olyan, amit egy modelltől elvársz. Kívülről tökéletes, szerelmes magába, megszokta, hogy a nők hozzávágják a bugyijukat. Úgy habzsolja fel  a lányokat, mint bozóttűz a száraz avart.

Nem tetszik az ötlet, hogy Mia vele tölti az idejét.

De miért aggódom itt igazán? Hogy az interjú végén megdönti Miát? Mikor így gondolkodom, elég hülyeségnek tűnik, hogy fogcsikorgatva dühöngök a féltékenységtől. Mia nem ilyen, még akkor sem, ha ő igen.

De mégis. Elalélva fog eltölteni egy napot Mr. Szexi Hassal, és ez a gondolat olyan mértékig feldühít, ami valószínűleg nem egészséges.

Istenem, válaszolnom kell BB-nek. Mi a francot írjak?

Én: Ez kifejezetten izgalmas. Habár tudod, én dolgoztam vele. Híresen bonyolult. Egy igazi díva. Talán könnyebb jó válaszokat kapni, ha csak elküldöd neki a kérdéseidet.

BB: Igen, talán. De tényleg azt várod tőlem, hogy visszautasítsam a lehetőséget, hogy hús vér valójában stíröljem Antonio Zane-t? ÁTKOZOTTUL SZEXI.

Az Isten szerelmére, Mia! Szemtől szemben is ezt mondanád nekem? Nyilvánvalóan nem; azt hiszed, hogy egy barátnőddel beszélgetsz.

Az őrületbe kerget, hogy milyen furcsák a dolgok, amikor online beszélgetek vele. A beszélgetéseink korábban a legkevésbé sem érződtek soha kínosnak vagy kényelmetlennek. Most minden alkalommal, amikor meglátom a nevét, összerándulok, és azon tűnődöm, milyen új dolgot fog mondani Lexinek, amit valószínűleg nekem nem kellene tudnom. Azt gondoltam, rossz volt, amikor különleges bugyis srác-nak hívott. Most azt akarja, hogy együtt áradozzak vele egy modell miatt? Egy pasi miatt, akiért három órát kocsikázik, hogy interjút készítsen vele?

És tudom, milyen lesz az az interjú. Ismerem a rajongókat, akik olvassák a blogját. Sokan közülük Lexi rajongók, és úgy imádom őket, hogy el se hinnéd – de néhányuk őrült. Kiéhezett, begerjedt, férfi-őrült nők, akik virtuális buzdítást küldenek majd neki, hogy mindenféle dolgot csináljon Antonio Zane-nek és vele együtt, amíg ott van. Csak elképzelni tudom, milyen üzeneteket fog kapni. Azt fogják mondani neki, hogy hátha beolajozhatja a fotóihoz, vagy megigazíthatja a kibaszott Calvin Kleins-ját – és nem a farmerra gondolok.

Én: Igen. Csak nehogy csalódj, ha egy seggfej típus.

BB: Minden rendben, Lexi. Tudom kezelni.

Biztos igaza van, de még mindig utálom ezt. És a fenébe is, nem árulhatom el, hogy tudom. Elmegy a városból, hogy interjút készítsen azzal a balfék férfi modellel, tudok róla, és nem mondhatok egy szót se.

Korábban még soha nem harcoltam egy nőért. Életemben egyszer sem. De nem érdekel, hogy ez a kapcsolat új. Mia valami ősit ébresztett fel bennem, heves vágyat, hogy igényt tartsak rá. Hogy birtokoljam annak a nőnek minden centiméterét. Rajta hagyni az illatomat, így minden seggfej, aki közel kerül hozzá, még csak felé se merjen majd pillantani.

Akár mesél nekem az interjúról, akár nem, nem számít. Az ember csak egy dolgot tehet, amikor ilyen helyzettel szembesül.

Meg kell bizonyosodnom róla, hogy ez a nő tisztában van vele, hogy

Ő.

Kibaszottul.

Az enyém.