17. Fejezet

 

Tizenhetedik fejezet

                                                                                        

MIA

 

Fordította: Maya

 

Amikor megérkezem, Shelby úgy néz ki, mintha készülne megbolondulni. És én? Legyünk őszinték, csodálatosan érzem magam. Egyenesen az emeletre küldöm és elkezdek társasjátékozni Alannával. Átváltunk a kirakókra, és mire Shelby körülbelül egy órával később lejön, az arca sokkal nyugodtabb.

– Szia – mondja a szőke haját rendezetlen kontyba fogva. – Még egyszer köszönöm, hogy átjöttél. Nem aludtam jól.

– Semmi gond – mondom élénken, és egy újabb darabot kirakok Alanna kalózos kirakójából. Jelenleg úgy tűnik, hogy bukik a kalózokra. – Tessék, kölyök. Azt hiszem, egyedül is be tudod fejezni. Megyek és főzök anyukádnak egy teát.

Alanna befejezi a kirakóját és Shelby egy kis időre felküldi a szobájába játszani. Teát főzök magunknak és a kanapéhoz viszem. Shelby kinyújtott lábakkal, kezével a hasán ül az egyik végén.

– Szóval, hogy érzed magad? – kérdezem. – Vagy ez egy hülye kérdés?

– Nem, nem az – mondja. – Úgy érzem magam, mint ahogy kinézek. Hatalmasan és kényelmetlenül. Nehéz aludni, de jól leszek. Már nincs sok hátra.

– Kiborít, hogy nem tudod, milyen nemű? – kérdezem. – Nem tudom, én ki tudnám-e várni.

Vállat von. – Egy kicsit. Habár valahogy szeretem nem tudni. Olyan, mintha magam előtt titkolóznék – összeszűkített szemekkel néz rám. – Ami a titkokat illeti, valami történik. Mi az?

Akkora szívás eltitkolni a nővérem elől a dolgokat. Egy szót sem kell szólnom. Mindig tudja. Feltolom a szemüvegemet az orromra. – Hogy érted?

– Mióta ideértél, mosolyogsz – mondja.

– Nem mosolyoghatok?

– Persze, mosolyoghatsz. De a szokásosnál többet mosolyogsz, és tudni akarom, miért.

A mosolygásra gondolva Alexen töprengek, ez pedig még jobban megmosolyogtat. Az arcom felmelegszik és Shelby tekintetéből meg tudom mondani, hogy kezdek elpirulni.

– Most már tényleg el kell mesélned – mondja. – Arról a srácról van szó? Újra láttad őt?

– Alex, és igen, határozottan újra láttam őt.

A szemei elkerekednek, és mosoly lopódzik keresztül az arcán. – Vele aludtál, igaz?

– Volt benne némi alvás és jó sok nem alvás is.

Megigazítja a teáját a kezében. – Ó, Istenem, mondj el mindent!

– Elmentünk egy kellemes vacsorára, és csodálatos volt. Hazavitt és nem volt áram a házban. Hideg volt. Fel akartalak hívni, de felajánlotta, hogy maradjak nála.

– Váó, ez merész.

– Igen, és nem – mondom. – Valójában a vendégszobájában szállásolt el és valahogy megakadályozta, hogy bármi is történjen.

– Akkor mi volt a sok nem alvás?

– Igen, ez később történt – mondom. – Dühösen mentem lefeküdni és azt gondoltam, hogy teljesen elcsesztem és félreértelmeztem az egész helyzetet. De csak úriember akart lenni. Az éjszaka közepén mindketten felkeltünk, mert nem tudtunk aludni, és...

– És?

– És valószínűleg az összes szomszédot felébresztettük – mondom.

Shelby mély levegőt vesz. – Haver, hiányzik az ilyen szex.

A hasa felé intek. – Nem mintha nem kapnál semmit.

– Igen, de a szex a gyermekvállalás után nem ugyanaz – mondja. – Mindig óvatosnak kell lennünk, nehogy felébresszük Alannát. Évek óta nem volt részem szomszédfelébresztős szexben. Nem is beszélve arról, hogy e mellett a pocak mellett elég nehéz boldogulni.

– Ez eléggé zavaró.

Felnevet. – Igen, hát ez a valóság. Habár Daniel jól szórakozik. Ez olyan izgalmas, Mi. Mikor látod újra?

– Tulajdonképpen ma este. Mindkettőnknek dolga van a nap folyamán, ezért egy késői vacsorára készülünk.

– Jó neked – mondja. – Nem emlékszem, mikor tűntél utoljára ilyen boldognak egy randi miatt.

– Még soha nem találkoztam hozzá hasonlóval. Ő... különleges.

– Ó-ó – mondja.

– Mi az?

– Nagyon belezúgtál ebbe a pasiba – mondja. – Vigyázz magadra, Mia! Még csak most találkoztál vele és máris ilyen ábrándos a tekinteted. Nehogy pofára ess! Ez a valóság, nem valami romantikus regény.

– Nem esek. Két lábbal a földön járok.

Felvonja rám az egyik szemöldökét. – Nem tudom, hogy valaha is álltál-e két lábbal a földön. Csak... légy óvatos, oké? Örülök, hogy hangos szexben volt részed, meg minden, de nem akarom, hogy megsérülj.

– Tudom – kortyolok egyet a teából. Shelby mindig rámutat a dolgok gyakorlati oldalára, és tudom, hogy csak engem néz. De hallani, hogy azt mondja, bele vagy zúgva ebbe a srácba, idegessé tesz. Igen, beleestem és rádöbbenni erre, egy kicsit megijeszt. Igaza van, ez a való élet. Alex nem valami könyves pasi, és semmi garanciám nincs a boldogan éltek, amíg meg nem haltakra.

Befejezzük a teáinkat, és Shelby ragaszkodik hozzá, hogy a nap további részében jól lesz; hazaküld, hogy a randimra készüljek. Habár a logikus oldalam tudja, hogy a nővéremnek jogos az aggodalma, hazaérve nem tudom leállítani a kergeséget, ami szétterjed bennem. Minden eltelt perc közelebb visz ahhoz, amikor újra találkozhatok vele. A testem bizsereg a várakozástól. Még egy törött képkeret megtalálása – kétség sem fér hozzá, hogy az egyetlen és utánozhatatlan Fabio lökte le – sem ronthatja el a kedvemet. Egész idő alatt Alexről álmodozva összesöpröm az üvegszilánkokat.

Igen, lehet, hogy bajban vagyok.

Van elütni való időm, amíg Alex felvesz, így belépek a laptopomba és megírok egy könyvértékelést, amit már egy ideje készültem megtenni. Posztolom a blogomon, majd válaszolok egy új szerző Facebook üzenetére, aki reméli, hogy elolvasom a könyvét. Küldünk egymásnak néhány üzenetet, aztán észreveszem, hogy Lexi elérhető. Alig várom, hogy meséljek neki Alexről.

Én: Szia, Lexi. Mi a helyzet a következő könyvvel?

Lexi: Egy kicsit lemaradtam. Elfoglalt vagyok. Hogy vagy?

Én: Igazán klasszul vagyok. Emlékszel a különleges bugyis srácra?

Lexi: Igen.

Én: Örülök, hogy a különleges bugyit viseltem. Habár most, hogy belegondolok, nem hiszem, hogy észrevette volna.

Lexi: Hűha, ez nagyszerű.

A válasza kissé gyorsnak tűnik, habár valószínűleg csak túl sokat látok bele. Ez az ilyen kommunikáció hátránya. Nincs szövegkörnyezet vagy testbeszéd.

Én: Az egész éjszaka látványos volt. Döbbenetes randi. És a többi... csak mondjuk úgy, hogy könyvbe illő.

Lexi: Könyvbe illő, mi? Ez fantasztikus, BB.

Én: Nagyon kedvelem, és ma este újra találkozunk. De egy kicsit aggódom.

Néhány perc eltelik, mire válaszol, és elkezdek rajta gondolkodni, hogy fel kellett állnia az asztalától – vagy bárhol is ül. Végül látom a kis pontokat, ami jelzi, hogy gépel.

Lexi: Aggódsz?

Én: Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de attól tartok, túl gyorsan belezúgok. Valahogy levesz a lábamról. Nem arról van szó, hogy nem őszinte, kijátszik engem vagy valami. De ma a húgommal lógtam, és ő azt mondta, hogy nagyon belezúgtam a pasiba. És teljesen igaza, van. Tényleg belezúgtam, és ez egy kicsit félelmetes.

Lexi megint elhallgat. Általában nem elérhető, ha nincs ideje beszélgetni, de gondolom, rosszkor kaptam el. Rosszul érzem magam, hogy tovább írogatok neki, ha dolga van.

Lexi: Ne aggódj annyira, BB! Jó szórakozást ma este!

Én: Igen, köszönöm Lex. Hagyom, hogy visszatérj a könyvedhez.

Kilépek a messengerből. Valahogy rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy elfoglalt, ezért talán csak nincs ideje chatelni. De kiábrándító. Lexinek sajnálkoztam a rossz randijaim miatt; sokkal szórakoztatóbb, ha jó híreket osztunk meg. Azt hiszem, nem kellene azt feltételeznem, hogy nem érdekli. Ha el van maradva a legújabb könyvével, valószínűleg sok minden jár a fejében.

Készülnöm kell a randimra, de legyünk őszinték, alacsony karbantartású vagyok, így nincs szükségem sok időre. Mielőtt felállok, megnyitom az emailjeimet. A szívem kihagy. Van egy Antonio Zane-től, egy férfimodelltől, aki épp Lexi legújabb könyvének borítóján tűnik fel. Sok könyvborítón szerepel és nagyon népszerű a romantikus olvasók körében. Próbaképpen küldtem neki egy emailt és megkérdeztem, hogy hajlandó lenne-e megengedni, hogy interjút készítsek vele a blogomhoz. Millió év alatt soha nem gondoltam volna, hogy visszaír. De ott van a neve, épp ott a bejövő üzeneteim között.

Az emailjének minden szavától kicsit gyorsabban dobog a szívem. Nemcsak elkészítené velem az interjút, de szívesen találkozna velem személyesen is. Valójában azt kérdezi, hogy érdekelné-e az olvasóimat egy bepillantás a kulisszák mögé a könyvborító fotózásán. Hamarosan Portlandben fognak dolgozni egy fotóssal, és ha a közelben vagyok, talán elmehetnék.

Szent szar.

Portland három órás autóútra van. Teljesen meg tudnám csinálni.

Bár ez azt jelentené, hogy valakivel személyesen találkozom Könyvmoly Babyként. Még soha nem tettem ilyet. Egy dolog online BB-nek lenni. Egészen más ezt kibővíteni a való élet területére is. De találkozni Antonio Zane-nel?

Megéri.

Küldök egy válasz emailt és tudatom vele, hogy szeretném. Betekintést fogok kapni egy borítókép fotózásba és meggyőződhetek arról, hogy nincsenek rólam készült képek. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni, hogy névtelenségre vágyom. Emellett senki nem akarja látni az én arcomat. De a blogolvasóim imádni fogják, ha többet látnak belőle.

Micsoda napom volt! És még nincs is vége. A telefonom Alex üzenetétől rezeg, és nem tudom letörölni a mosolyt az arcomról.

Alex: Fél óra múlva felveszlek, jó?

Én: Jól hangzik. Mit csináljunk? Tudnom kell, mit vegyek fel.

Alex: A Brody’s Brewhouse-re gondoltam, szóval nem kell kiöltöznöd. De ha akarsz, nyugodtan vehetsz fel különleges bugyit.

Felnevetek. Különleges bugyi? Mintha belelátna a gondolataimba.

Én: Vagy egyáltalán nem veszek fel bugyit.

Alex: Öt perc múlva ott vagyok.