16. Fejezet

 

Tizenhatodik fejezet

                                                                                        

MIA

 

Fordította: Maya

 

A szemeim nehezek, de vonakodva kinyitom őket. Be vagyok vackolva egy kényelmes ágyba, puha lepedő alattam és egy nagy bolyhos takaró rajtam.

Egy pillanatra lefagyok. Tudom, hogy ez nem az én ágyam. Ez a nap nem tartozik azok közé a reggelek közé, amikor felébredsz és azon gondolkozol, hol a pokolban vagy, vagy hogy kerültél oda. Mindenre elég tisztán emlékszem – valójában élénken emlékszem. De még mindig fennáll az a másodpercnyi zavarodottság, amikor idegen helyen ébredsz.

Alex nincs az ágyban, de a takarók állapotából meg tudom mondani, hogy amikor felkelt, megigazította őket körülöttem. Halk hangok hallatszanak a másik szobából. A konyhában van? Ha reggelit készít nekem, lehet, hogy térdre borulok előtte és könyörögni fogok, hogy vegyen feleségül, mert pontosan tudom, hogy soha nem fogok találkozni még egy ilyen tökéletes férfival.

Nem, Mia. Nehogy megtedd!

Igaz, a kezdet egy kicsit rögös volt. Az álom randevúktól, amik egyenesen egy könyvből származnak, a gondolatig, hogy lefújta és aztán a töprengés, hogy nem akar engem meztelenül látni...

De a tegnap este mindenért kárpótolt. Alex előtt azt hittem, hogy a szex nagyszerű meg minden, de fogalmam sem volt róla. Olyan, mint az egyetlen csokoládé, amit valaha kóstoltam, a Hershe-csók, Alex pedig egy kibaszott Godiva csokoládé. Az a test, és Istenem, az a farok. Vastag és elég hosszú ahhoz, hogy cseppet ijesztő legyen – és teljesen megéri a lányos részek kockáztatását. Nem volt ügyetlenkedés, próbáltuk kiismerni egymást. Ő tudta. Valahogy mindig tudta a megfelelő mozdulatot, minden titkos pontomat, amiktől megborzongok és felnyögök. Átfordulok és élvezem azt a hihetetlen érzést, hogy tegnap este alaposan kielégítettek. A megfelelő helyeken forró vagyok és sajgok.

Bármilyen kellemes is az ágyában feküdni és emlékezni arra, hogyan rombolt le engem (és Istenem, a párnának olyan illata van, mint neki), valószínűleg fel kellene kelnem. Felülök és megigazítom a trikómat. Soha nem szoktam megtalálni a bugyimat, de amíg Alex ajtót nyitott a pizzafutár srácnak, visszavettem a trikómat és a rövidnadrágomat. Körülnézek a szobában. Minden szanaszét van szórva. Valahogy még egy képet is levertünk a falról. Örülök, hogy az üveg nem tört szét, bár abban elég biztos vagyok, hogy a lámpáját eltörtem.

Kíváncsi vagyok, hol hagytam el a szemüvegemet. Nélküle is látok, a látásom nem olyan rossz, de jobban látok, ha felveszem. Nem foglalkoztam vele, hogy megkeressem a tegnap esti ágyban tartott piknik előtt. Azt hiszem szemüvegben nem érzem magam olyan szexinek és nem akartam most Alexet emlékeztetni az idétlenségemre. Az éjjeliszekrényén találom, rendesen összecsukva és óvatosan letéve. Én biztosan nem tettem oda, ami azt jelenti, hogy időt szakított rá, hogy megtalálja és odakészítette nekem.

Ő tényleg valódi?

Felkelek és besurranok a fürdőszobájába, mielőtt kimennék megkeresni őt. Amikor kimegyek, a konyhában van és kávét tölt. Rám vigyorog, és nekem szó szerint a falnak kell támaszkodnom.

– Jó reggelt, gyönyörűség! – nyújt felém egy csésze kávét.

– Hé... mármint, szia... mármint... – szünetet tartok és megpróbálom összeszedni magam. – Jó reggelt!

Átadja nekem a bögrét, egy pillanatra megállva, miközben átveszem, aztán odahajol egy finom csókért.

– Jól aludtál? – kérdezi.

– Igen, remekül – mondom. Az étkezőasztal felé intett, és mindketten helyet foglaltunk. – És te?

– Én is – mondja. – Valahogy meglep az éjszakai pizza után. De igen, nagyszerű éjszakám volt.

Nem hiszem, hogy a mostaninál több boldogsághormon tölthetne meg. Annyira igyekszem, hogy ne hagyjam, hogy túl nagy legyen a mosolyom, mert egy bizonyos ponton túl, mindenki ostobának tűnik egy hatalmas vigyorral az arcán.

Kudarcot vallok.

– Szóval mit terveztél mára? – kérdezi.

– Nem kellene túl sokáig várnom, mielőtt hazamegyek, hogy ellenőrizzem Fabiót – mondom. – És délután az unokahúgommal fogok lógni. A nővérem nagyon terhes és a sógorom túl sokat dolgozik, ezért felmegyek hozzá és ha tudok, segítek neki.

– Ez kedves tőled – mondja és kortyol egyet a kávéjából. – Bárcsak gyakrabban láthatnám az unokahúgomat, de ő Houstonban él. Délután meg kell látogatnom apát.

– Hogy van? – kérdezem.

– Nem olyan rosszul – mondja. – Türelmetlenül várja, hogy túl legyen a műtétjén.

– Nem hibáztatom érte – mondom.

– Igen, én sem – leteszi a kávéját és mély levegőt vesz. Figyelj, nem fogom veled ezt a majd üzenek neked dolgot csinálni. Túl vagyok azon, hogy próbálom a hűvöset játszani veled. Mikor láthatlak újra? És ha a válasz más, mint a ma este, vitatkozni fogok veled.

Felnevetek. – Azt hiszem, ha nem játszod a hűvöset, én meg nem fogom a keményet játszani. – Kivel viccelődöm? Olyan régen túl vagyok azon, hogy keményen játszom vele, még csak nem is vicces. – A ma este nagyszerű lenne.

Befejezzük a kávénkat és mindketten felöltözünk. Szeretnék maradni és még több időt tölteni Alexel, de Fabio talán úgy dönt, megtorolja, ha túl sokáig váratom a reggelijére – mégpedig azzal, hogy valamit lepisil. És nem akarom Alexet távol tartani az apjától.

Mikor a házamhoz érünk, Alex ragaszkodik hozzá, hogy feljöjjön, így ellenőrizheti velem a lakásomat. Remélem, hogy van áram – és meleg. Bár nekem egy újabb nála alvás több mint rendben lenne. Bemegyünk és úgy tűnik, minden rendben van. A folyosón ég a villany, és csak a szokásos huzatot érzem, nem a csontig dermesztő hideget.

– Oké, Fabio lehet, hogy egy segg lesz – mondom, mikor a lakásomhoz érünk. Beteszem a kulcsot az ajtóba. – Nem harap vagy bármi, de ha sziszeg rád, ne sértődj meg.

– Azt hiszem, tudom kezelni – mondja.

Kinyitom az ajtót, Fabio felnéz rám és nyávog.

– Ó, szegény cica – mondom. – Éhen fogsz halni?

Alex becsukja mögöttünk az ajtót és felnevet. – Nem hiszem, hogy ez kérdés.

Leteszem a táskámat, leveszem a kabátomat és egyenesen a konyha felé tartok. – Nem, de úgy látszik, erre gondol. Ugye, te pufók kis macska?

Megfogom Fabio reggelijét és gyorsan végigmegyek a lakáson, hogy megbizonyosodjak arról, hogy semmit sem rombolt le bosszúból az emberi rabszolgája távollétében. Lelökött néhány könyvet az asztalról, de különben nem okozott kárt.

– Úgy tűnik, itt minden rendben van – mondja Alex. – Mikor mész a nővéredhez?

– Nem vagyok benne biztos – mondom. – Írnom kell neki.

– Gondolom, mennem kellene és hagynom, hogy folytasd a napod.

Megigazítom a szemüvegemet. – Igen, azt hiszem.

Közelebb lép és kisöpri a hajamat az arcomból. Megnyalja az ajkait, és nem tudom abbahagyni a szája bámulását. Óvatosan az állam alá helyezi az ujjait és az ajkait az enyémhez nyomja.

Hogy ez az egyszerű csók ilyen elképesztő érzés? Talán azért, ahogy a borostája óvatosan dörzsöli az arcomat vagy azért, mert az ajkaimban lévő összes idegvégződés egyszerre stimulálódik. Esetleg az, ahogy a nyelve átsiklik a számba, hívogatva, hogy nyíljon ki előtte. Dübörgés hallatszik, amikor valami, amit megfogtam leesik a földre, de fogalmam sincs, mi volt a kezemben. Átkarolom a nyakát, miközben közelebb húzva magához mélyebben csókol.

Kezei a pólóm alá csúsznak és megtalálják a hátam csupasz bőrét. Ez az apró érintés, amikor a bőr a bőrrel találkozik elég ahhoz, hogy még többet akarjak. Átfuttatom az ujjaimat a haján és neki nyomom a testemet, élvezettel érezve az erekcióját, ahogy nekem feszül.

Megragadom a farmerja derékszíját és megrántom, átlépek a hálószobámat elválasztó függönyön. Követ engem, még mindig csókolva lehúzza a felsőmet. A hirtelen felgyorsuló lélegzettel és mohó végtagokkal őrjöngve letépjük a ruháinkat, és összegabalyodva zuhanunk az ágyba.

Tegnap este átvette az irányítást – ami pokolian forró volt –, de esélyt akarok, hogy elvegyem az eszét. Elhelyezkedem rajta és lassan lekúszom a testén, miközben csókolom és nyalogatom, ahogy haladok lefelé. A fogaimmal megkarcolom a szépen kidolgozott hasizma közötti vonalat. A combjába mélyesztem a kezem, miközben megcsókolom a hasa alját, hagyva, hogy az állam a farka hegyét súrolja.

– Ó, bassza meg, Mia!

Felnézek, a tekintetünk egymásra talál, miközben nyelvemet végigfuttatom a teljes hosszán. A homlokát ráncolja és felnyög, mikor a kezembe veszem és nyelvemmel a hegyét ingerlem. Semmi sem fogható ahhoz, hogy ilyesfajta erőd van egy férfi felett. Gyötröm és tesztelem őt, érezve, hogyan reagál a teste.

Olyan vastag és hosszú, de nem olyan vagyok, aki meghátrálna a kihívás elől. A számba csúsztatom, és újra felnyög. Istenem, imádom ezt csinálni vele. Ki-be mozgatom, élvezve a farka érintését a nyelvemen. Felveszem a tempót, kissé megszívva, mikor a csúcsra juttatom.

– A fenébe, Mia! – mondja két lélegzet között. – Ez kibaszott jó.

Élvezete még jobban beindít. Egyenletes ritmusban rugózom rajta. Átfuttatja az ujjait a hajamon és meglöki a csípőjét.

– A szád maga a mennyország – mondja érdes hangon –, de a puncidra van szükségem. Most!

Szünetet tartok és felnézek. A pillantásunk összekapcsolódik, mintha kihívna, hogy ne engedelmeskedjek neki és tovább szívjam a farkát. Még egyszer megszívom, mert megtehetem, kihasználva az időmet. A szeme nem engedi el az enyémet és amint elengedem , megragad, a hátamra fordít és lefog.

Keményen megcsókolja a számat. A puncim lüktet a szükségtől, de még nincs rajta óvszer.

– Kérlek, mondd, hogy van a pénztárcádba óvszer – mondom gyakorlatilag lélegzetvisszafojtva.

– Rohadtul ne mozdulj!

Istenem, imádom, mikor ő a főnök. Lehajol, hogy kihúzza az óvszert a farmerjából, és én élvezem a kilátást. Szent szar, a teste. Szálkás, tökéletes vonalakkal, megfeszülnek az izmai, ahogy lefelé nyúl. Megnyalom az ajkaimat és nézem, ahogy felhúzza az óvszert, az egész testem bizsereg a látványtól.

Nem vesztegeti az időt, széttolja a lábaimat és belém döfi magát. Halk nyögést ereszt ki a fülembe, ahogy teljesen belém csúszik. Hihetetlen érzés, úgy tölt meg, mint még soha senki. Félúton vagyok az orgazmushoz, és még alig kezdtük el.

A csípője köré fonom a lábaimat és hagyom, hogy átvegye az irányítást. Ki-be mozog, egészen a kulcscsontomig végigcsókolva a nyakamat. Felnyúlok, hogy megfogjam a melleimet, ő pedig egy halk morgással jutalmaz, összehúzott szemmel figyelve engem. A szájába veszi a mellbimbómat, és én a melleimet gyömöszölöm, miközben ő szívogatja. Ez mindkettőnket az őrületbe kerget. A lökése felemel, felnyög és morog, miközben nyelve beborítja a mellbimbóimat.

Forróság, feszültség és öröm kavarog bennem, addig fokozódva, amíg annyira felemészt már, hogy alig tudok gondolkodni. Éppen ott súrol és nyomódik hozzám, ahol szükségem van rá. A bőrömet simogató nyelve az egész testemen keresztül szikrákat küld. Együtt mozgunk, a testünk szinkronban, a lélegzetünk gyors.

– Ó, bassza meg – mondja megrészegülve. – Mi a pokol?

Eltart egy másodpercig, mire rájövök, mi történik. Alex hátranéz a válla fölött és lemászik rólam. A tüdőm sietve kiürül a hirtelen változás következtében.

Azután meglátom azt. Vagy inkább őt.

– Fabio, te seggfej! – felugrok és megpróbálom letépni Alex lábáról. Fabio a bokája köré tekeri a mancsait és a fogai kilátszódnak, mintha készülne a vádlijába süllyeszteni őket. – Nem, Fabio! Lefelé!

Fabio elereszti és leugrik az ágyról. Felkapok egy spriccelős palackot az éjjeliszekrényemről és vízpermetet lövök rá egészen addig, amíg eltűnik a másik szobában.

– Ó, Istenem! – mondom Alexhez fordulva. – Annyira sajnálom. Bántott téged? Ó, nem, ez a legrosszabb. Fabio, te balfék, elviszlek a menhelyre!

– Semmi baj – mondja Alex az engesztelő hangján. – Ez csak egy pár karmolás.

Kisöpröm a hajamat az arcomból és leellenőrzöm a lábát. Van rajta néhány karomnyom, és feltűnő, vörös vonalak emelkednek ki a bőrén.

– A fenébe, valószínűleg elmész és soha többé nem hívsz fel újra.

Alex végigsimít az arcomon a tarkómig. – Erre semmi esély. Azt hiszed, hagyom, hogy egy seggfej macska kis támadása megakadályozzon abban, hogy elérjem, hogy a nevemet sikoltsd?

A pillantásom lesiklik a farkára. Szent szar. Még mindig kemény.

A hátamra lök és a fejem fölé szorítja a karjaimat, ahogy tegnap este. Átveszi az irányítást és keményen belém merül. Újra és újra, az izmai megfeszülnek, a nyakán kiállnak az inak. Dühösen dug engem, és minden más eltűnik. Lüktetek és pulzálok, a feszültség a csúcspontra növekszik. Hangos vagyok, gátlástalan, és az égegyadta világon kívül az sem érdekelt, hogy ki hallhat meg.

Néhány lökésre lelassul, kihúzódik, megőrjít.

– Készen állsz rá, kicsim? – kérdezi.

– Igen... most... ne hagyd abba...

Pont a szakadék szélén vagyok, majdnem elér az orgazmus. Alex meglöki a csípőjét, és a farkának árulkodó lüktetéséből érzem, ahogy ő is elmegy. A teste megmerevedik és az izmai megfeszülnek. Az élvezete áttaszít a határon, és a gyönyörrel kavarogva szabadon zuhanok.

– Alex... igen... Alex...

Hozzám dörgölőzik, a farka a puncimban lüktet. Legyőznek a boldogság hullámai. Mélyen bennem marad, amíg az orgazmusom nem csillapodik, és én zihálva fekszem alatta. – Szent szar – mondom lélegzetvisszafojtva, ahogy legördül rólam. Régebben azt hittem, hogy az egyidejű orgazmus egy mítosz, de kétszer egymás után megtörtént velünk. – Olyan jó vagy ebben.

Felnevet és az egyik karján támaszkodik. – Te sem vagy túl rossz.

– Nem túl rossz? – kérdezem mosolyogva. – Rohadtul csodálatos vagyok.

– Voltaképpen ez igaz – mondja. – Kibaszottul csodálatos vagy. Vagy csodálatos, dugás terén. Nem tudom, de egész nap tudnám ezt csinálni.

Lefelé futtatom az ujjaimat a mellkasán. – Mm, bárcsak megtehetnénk. De ma este randizunk, igaz? Hacsak nem fárasztottalak már ki.

– Még közel sem, kicsim. Nem tudok estig várni.

A szája megérinti az enyémet, a csókja puha és pazar, borostája a bőrömet súrolja.

– Én sem.