23. Fejezet

 

Huszonharmadik fejezet

                                                                                                                     

ALEX

 

Fordította: Maya

 

Kilépek a messengerből. Még az utolsó üzenetére sem válaszoltam. De mi a francot kéne erre mondanom? Kilyukasztani az óvszeremet? Babaláz? Felrobbannak a petefészkei?

Szent szar. Épp rájöttem, hogy a barátnőm babaőrült?

Habár azt hiszem, hogy azt mondta, hogy el tudja képzelni velem. Nem azt, hogy feltétlenül most akarja.

Ez a maga módján ijesztő kijelentés. De még ijesztőbb, hogy én is el tudom képzelni. Az egészet el tudom képzelni. Mia és én együtt... házasokként... gyerekekkel.

Szent szar. Megint.

Kendra már hazament, de Caleb kijön, miután lefektette Charlotte-t. Odaad egy sört és leül a mellettem lévő székre.

– Még egyszer köszönöm, hogy vigyáztál ma Charlotte-ra – mondja. – Ez nagy segítség volt.

– Minden rendben volt – mondom. – Ő egy édes kis gyerek.

Elmosolyodik. – Az biztos.

– Kérdezhetek valamit?

– Persze – kinyitja a sörét, majd odanyúl, hogy az enyémet is kinyissa. Amikor a kupak lejön, szisszen.

– Melanie és te terveztétek Charlotte-t? – kérdezem.

– Hogy őszinte legyek, nem – mondja. – Úgy gondoltuk, még várunk egy kicsit a gyerekekkel. De amikor rájöttünk, boldogok voltunk. Miért?

– Azon tűnődtem, mikor hozod meg ezt a döntést – mondom. – Amikor tudod, hogy készen állsz.

– Gyerekeken gondolkodsz? – kérdezi Caleb összevont szemöldökkel.

– Nem – mondom kissé túl gyorsan. – Nem, nem... csak valami, amit Mia mondott, arra késztetett, hogy elgondolkodjak a jövőről és a nagy döntésekről. Ilyesmik. Csak kíváncsi voltam.

– Megértem. Fiatalon házasodtunk össze és mindketten iskolába jártunk, ezért úgy gondoltuk, annak van értelme, hogy várunk. Ami a döntés meghozását illeti, csak beszéljetek róla. Melanie és én mindenben nagyon nyitottak voltunk egymással. Mindig tudtuk, hol tartunk – újra elmosolyodik, de látom a szomorúságot a szemeiben. Tudom, hogy még mindig hiányzik neki. – Ez segített, amikor jöttek a nagy döntések.

A fenébe is, közös jövőn gondolkodok Miával és máris elbuktam, hogy valóban nyitottak legyünk egymással részt. Kortyolok egyet a sörömből. – Emlékszel, amikor gyerekkorunkban tízes skálán pontoztuk, milyen rossz lenne valami?

– Igen – mondja. – Mint például egy tízes skálán mennyire lenne rossz felrobbantani egy tűzijátékot az iskolai szemetesben?

– Pontosan. Várj, megcsináltuk, nem?

Felnevet. – Igen, megtettük.

– Hogyan sikerült felnőnünk anélkül, hogy letartóztattak volna? Szóval, van egy kérdésem számodra. Egy tízes skálán mennyire lenne rossz, ha egy pasi egy anonim személyazonossággal összebarátkozott volna az interneten egy nővel, személyesen is találkoztak, randevúzni kezdtek, és rájött, hogy ez a nő az internetes barátja, de nem mondta el a nőnek, hogy ki ő?

– Ez rendkívül konkrét – mondja Caleb. – Azt hiszem, ez nem csak elméleti kérdés.

– Csak válaszolj a kérdésre!

– Oké, egytől tízig skálán... azt hiszem, ez valahol öt körül van, a részletektől függően. Tehát a pasi – azt fogom mondani, hogy ő, mert azt hiszem, úgy teszünk, mintha nem te lennél – az interneten barátkozik vele, de nem ismerik egymást személyesen,? Valahogy úgy, mint abban a Tom Hanks filmben? Meg Ryannel?

– A szerelem hálójáb@n.

– Igen. Bevallhatjuk, hogy már mindketten láttuk? – bólintok és folytatja. – Tehát ilyen? Versenytársak, de szellemes cukkolásokat váltanak az e-mailekben?

– Nem – mondom. – Nem riválisok, habár azt hiszem, mondhatod, hogy szakmailag ismeri.

– A pasi tudta, ki ő, amikor randizni kezdtek? – kérdezi.

– Nem, de elég hamar rájött – mondom. – A nő elmesél az internetes barátjának... nos, mindent.

Caleb kifújja a levegőt. – Szar ügy. Tehát a barátjának meséli el a dolgokat a pasiról, akivel randizik... és az a pasi, akivel randizik, az a barátja? De nem jön rá?

– Igen.

– Oké, ezen a ponton inkább a hat vagy hét felé tartunk – mondja. – Miután rájött, miért nem mondta el neki, hogy ismerik egymást?

Mély levegőt veszek. – Eleinte azért, mert úgy gondolta, talán ez veszélyeztetheti a karrierjét. És ezt nem akarta kockára tenni, ha ez a kapcsolat nem vezet sehova.

– De ez a kapcsolat halad valamerre? – kérdezi Caleb.

– Szerelmes vagyok belé – mondom csendesen. – De ezen a ponton nem tudom, hogy mondjam el neki, hogy ki vagyok.

– A francba, tesó! – mondja.

Néhány percig csendben ülünk. Fel-le futtatom a hüvelykujjamat a hűvös üvegen, a nedvesség vonalát követve.

– Nyilván meg kell mondanod neki – mondja Caleb.

– Tudom. Csak... bonyolult. El vagyok maradva egy melóval. Apa számlái kibaszottul magasak. Neki is van néhány stresszes családi dolga. El kell mondanom neki, de úgy érzem, mindent kockáztatok, ha megteszem. Nem tudom, hogy meg tudok-e birkózni épp most az elvesztésének nagyon valóságos lehetőségével. És igen, tisztában vagyok vele, hogy ez mennyire önző.

– Alex, milyen régóta cipeled már egymagad apa sorsát? – kérdezi.

– Néhány éve – mondom. – De nem vagyok teljesen egyedül. Itt van Kendra, és te éppen a saját szarságoddal vagy elfoglalva.

– Persze, de ismerlek. Egyedül cipeled a válladon. Ilyen vagy. Szóval most épp baromi nagy nyomás alatt vagy. Nem azt mondom, hogy jó dolog, hogy hazudsz a barátnődnek. Feltétlenül el kell mondanod neki. De nem hiszem, hogy önző vagy azért, hogy meg akarsz győződni arról, hogy eljött a megfelelő idő.

– Nem tudom, mit fog mondani, amikor megteszem. Nem vagyunk olyan régóta együtt, de megőrülök érte, Caleb. És ez lehet az a dolog, ami elrontja. A dolog, ami tönkreteszi. Ez kibaszottul szívás.

– Ez nem feltétlenül fogja tönkre tenni – mondja. – Különösen, ha azelőtt mondod el neki, mielőtt még ő maga jön rá.

– Igen, ez igaz – mondom.

– Bízz benne! – mondja. – Ha ő is szerelmes beléd, le akarja majd küzdeni a nehézségeket, még akkor is, ha dühös rád, amiért nem mondtad el neki.

Iszok egy kicsit. – Remélem, hogy igazad van.

– Tehát az egész "nem tudja, hogy te vagy az internetes barátja" dolog ellenére, ez klassz – mondja. – Tetszik, hogy boldognak látlak.

– Köszi. Ez… váratlan.

Caleb elmosolyodik. – A legjobb dolgok néha azok.

Egy ideig a bátyámmal lógok. Nagyon jó vele lenni. Fiatalabb korunkban sok szart adtunk egymásnak, de felnőttként elég jól kijövünk.

Befejezzük a sörünket, majd leülünk és apával beszélgetünk. Nem egy nagy társalgó, de azt meg tudom mondani, hogy elkezdett aggódni a műtétje miatt. Túl sok ezzel kapcsolatos viccet süt el.

Megnézem a telefonomon az időt. Még nincs túl késő, de kész vagyok elindulni haza.

– Később találkozunk, srácok – mondom.

– 'Éjt, Alex! – mondja apa. Még mindig rám nézve szünetet tart. – Légy jó hozzá! Kedvelem őt.

– Igen, apa. Az leszek.

Jó éjszakát kívánok és elindulok, az agyam tele van a Miával kapcsolatos gondolatokkal. Hogyan fogom ezt felhozni. Van olyan mód, amivel úgy mondhatom el neki, hogy ne kerüljek bajba?

Amikor hazaérek, küldök neki egy üzenetet. Meg akarok bizonyosodni, hogy a közeljövőben legyen időnk beszélni. Négyszemközt.

Én: Szia, bébi! Vicces volt a mai nap.

Pár percig eltart, mire válaszol.

Mia: Szia! Az volt. Bocsi. Álmos vagyok.

Én: Bocsi, felébresztettelek?

Mia: Rendben van. Imádok üzeneteket kapni tőled. Elönt a melegség és izgatott leszek tőlük.

Én: Nem foglak sokáig feltartani. Csak gondoltam, utánajárok, hogy együtt tudjuk-e tölteni a szombatot.

Mia: Igen, Shelby addigra itthon lesz. Van valami ötleted?

Én: Gondoltam, maradjunk itthon. Kényelmes takarók. Film. Bor.

Mia: Ó Istenem, hagyd abba!

Én: Mit?

Mia: Hogy ilyen tökéletes vagy.

Én: Öhm, nem vagyok az.

Mia: Te viccelsz? Maradjunk otthon és bújjunk a kényelmes takarók alá, igyunk bort és nézzünk meg egy filmet? Ez az örök kedvencem. Túl tökéletes vagy.

Én: Határozottan nem vagyok tökéletes. Bízz bennem!

Mia: Továbbra is kételkedek. Szombaton találkozunk. De szó szerint elalszom. Az őrült unokahúgom már azelőtt fent lesz, hogy eljönne a hajnal.

Én: Pihenj egy kicsit! Szeretlek.

Mia: Én is szeretlek.