Huszonötödik fejezet
MIA
Fordította:
Christina
Az érzelmi önostorozás
kibaszottul brutális.
Fabio összegombolyodik
mellettem a kanapén. Megvakargatom a füle tövét, miközben a bögre teámat fújom.
Valahogy sikerült túljutnom az elmúlt néhány napon – még a munkával is meg
tudtam birkózni. Az agyam kész katasztrófa, arról nem is beszélve, hogy a
szívem milyen állapotban volt. Annyira üres, mint egy kiürült raktár, magas
mennyezettel és szilárd falakkal, ami minden hangot visszaver.
Alex végre befejezte az
üzenetküldéseket. Egyet sem olvastam el. Nem arról van szó, hogy olyan kurva
lennék, aki sosem olvassa el, amit a másik mondani akar. Csak még nem megy.
Rájönni arra, hogy ő Lexi, teljesen váratlanul ért, és eltart majd egy kis
ideig, hogy mindent letisztázzak magamban.
A helyzet az, hogy én nemcsak
beleszerettem Alexbe. Totálisan belezúgtam. Ez a klasszikus Mia, ha jobban
belegondolsz. Normális lányok egy ideig még féltve őrzik a szívüket – kordában
tartják magukat. Én? Fejest ugrottam belé, belebotlottam, nagyot zuhantam és
mindent kínossá tettem. Annyira elájultam tőle, hogy gyakorlatilag nem
gondolkodtam. Hogy nem jöttem rá, hogy ki ő?
Oké, ez így kicsit nyers. Ki
képzelte volna, hogy a férfi, akivel randiztam, az a romantikus regényíró volt,
akit az egyik legjobb barátomnak tartottam? Ez nem igazán olyan dolog, amire
előre fel tudsz készülni. Alapesetben olyan jeleket keresel egy pasin, hogy
házas-e, munkanélküli-e, vagy egy bűnöző, ilyesmi. De egy női alteregó, aki az
a barát, akiben mindig is megbíztál? Ja, ez nem olyasmi, amit előre
megjósolhattam volna.
De tudnom kellett volna, hogy
valami van a háttérben. Sosem beszélt a munkájáról, legalábbis semmi különöset
nem említett róla. Csak annyit mondott, hogy szaktanácsadó volt és otthonról
dolgozott. Azt hiszem, a legtöbb részlet, amit kaptam tőle, az volt, amikor azt
mondta, hogy „épp egy projekten dolgozik”. Nem kezdtem el azon tűnődni, hogy
miről is lehet szó. Hogy egy „tanácsadó” mit is csinált valójában. Sosem
kérdeztem. Én csak elfogadtam minden szavát és nem gondolkodtam rajta.
Voltak más jelek is, amiket
hiányoltam. Egyszer megbotlott és valami különleges
bugyira hivatkozott – egy kifejezés, amit Lexivel használtunk. Gyakran úgy
tűnt, hogy tud dolgokat, vagy nem volt meglepve, amikor megosztottam vele
valamit. Persze, voltak dolgok, amiket már tudott, mert már elmondtam Lexinek.
És ahogy Lexi reagált, amikor
Alexről meséltem neki… Rövid válaszok. Mindig kifogásokat keresett, hogy mennie
kell. Zavart, de sosem firtathattam a pontos okát.
Azt hiszem, most már tudom.
Annyira hülyének érzem magam.
Annyira zavarba ejtő abba belegondolni, hogy miket meséltem el Lexinek Alexről.
Ő volt ezeknek a beszélgetéseknek a túloldalán. Elmondtam neki, hogy milyen
nagyszerűek voltak a randijaink. Hogyan érzek iránta. Minek is neveztem a
szexet? Könyvre érdemesnek? Feltételezem, nem bánta, hogy ezt hallja. Elmondtam
neki, hogy a petefészkeim majd felrobbannak, a kurva életbe. Úgy beszéltem
Lexivel, mintha egy közeli barátnővel tenném. Biztos vagyok benne, hogy szinte
minden megalázó dologról beszámoltam neki, mióta barátok lettünk.
És Alex tudta. Tudta, hogy ki
vagyok, már majdnem a kezdetektől fogva. Hogy tudta nem elmondani nekem?
A magyarázata, hogy félt attól,
hogy kitenném őt a blogomra, annyira sértő. Tényleg azt gondolta, hogy ilyen
gonosz vagyok? Én nemcsak egy random lány vagyok, akivel összefutott. Amikor
végül rájött, ki vagyok, tudnia kellett volna, hogy bízhat bennem.
Kortyolok egyet a teámból,
megégetem vele a nyelvem. – Picsába.
Fabio résnyire nyitja a szemét.
Szokatlanul érzelmes, mióta hazaértem ma a munkából. Nem gondoltam, hogy a
macskák képesek visszatükrözni a gazdájuk érzelmeit, ahogy a kutyák teszik, de
Fabio támogat ma este. Puha bundája és ritmikus dorombolása tart vissza attól,
hogy teljesen elveszítsem az eszem.
Lepillantok a laptopomra. Az
egyik rosszabb dolog ebben az egészben, hogy az a személy, akihez általában
megyek, amikor ideges vagyok, vagy amikor a szívem ápolásra szorul, az Lexi.
Nyilvánvalóan ez már nem opció.
Nemcsak egyszerűen elveszítettem
a pasimat. Egy jó barátot is elveszítettem. Talán a legjobbat. Lexi volt az
első, akivel beszéltem, amikor meg akartam osztani valamit – jót vagy rosszat.
Nem vagyok túl jó a barátkozásban, és a hajlamom aziránt, hogy inkább itthon
maradok és olvasok, kissé fakóvá teszi a társasági életem. De Lexi mindig ott
volt nekem. Együtt érzett velem, amikor rossz randinkon voltam túl, lelkes
hegyibeszédeket tartott, amikor magam alatt voltam. Megnevettetett a
legrosszabb napjaimon.
A szívem sajog, azzal a
fájdalommal, hogy mindent elveszítettem. És úgy érzem, hogy nincs senki, akivel
beszélhetnék. Még arra sem tudom rávenni magam, hogy belemerüljek egy könyvbe.
Lexi könyvei mindig megmutatták a teljes képet. Összetörte a szívem, de mindig
összeillesztette a megfelelőbb szavakkal.
Nem hiszem, hogy Alexnek
meglennének a szavai, hogy rendbe hozza ezt.
Egy mély lélegzettel felhívtam
Shelby számát. Elfoglalt a kisbabája miatt, de talán lesz egy kis ideje
beszélni. Ezek az érzések mind kavarognak bennem. Ki kell adnom magamból,
különben kibaszottul meg fogok őrülni.
– Szia, Mia – mondja,
amikor felveszi. – Mi újság?
– Elfoglalt vagy? – kérdezem.
– Ha igen, rendben van. Tudom, hogy az életed elég kaotikus most.
– Megvagyok egyébként – mondja.
– A kicsi Daniel csak öt órát aludt éjszaka, beiktattam egy kis pihenést. Már
embernek érzem magam.
– Ez nagyszerű.
– Minden rendben veled? – kérdezi.
– Furcsának tűnsz.
– Nem igazán – szünetet
tartok, próbálok erőt gyűjteni ahhoz, hogy elmondjam a nővéremnek, mi a
helyzet. Ezen a ponton talán mindent elmondhatok neki. – Ez egy kicsit hosszú
történet, de a lényeg annyi, hogy Alex és én szakítottunk, úgy néz ki.
– Oh, Mia – mondja.
Meglepetésemre, Shelby csendben
hallgat, miközben elmondok neki mindent. Elmondom neki, hogy én vagyok
Könyvmoly Csajszi, és hogy milyen nagy a blogom. Hogyan kezdtem el barátkozni
Lexi Logannel, a kedvenc romantikus írómmal. Hogyan derült ki, hogy Lexi Alex,
és hogy nem mondta el, kicsoda. Nem tart kiselőadást az olvasási szokásaimról,
és nem tesz megjegyzést arra sem, hogy rengeteg időt töltök azzal, hogy egy
blogot vezetek. Nem kérdez arról semmit, hogy mit tettem, amivel ennyire
összekuszáltam a dolgokat Alexszel. Valójában, alig szólal meg, csak néha
közbeszúr egy-egy szót ide-oda, és ebből tudom, hogy figyel rám.
– Hűha – mondja, miután
befejezem. – Még abban sem vagyok biztos, hogy mit mondjak. Szóval azóta nem
beszéltél vele, mióta rájöttél?
– Nem – mondom. – Már egy
tucatszor írt nekem, de nem olvastam el. Nem hiszem, hogy meg tudnék birkózni
vele egyelőre.
– Ne csináld azt, amit
csinálsz, Mia – mondja.
– Micsodát?
– Hogy bezárkózol – feleli.
– Hallom a hangodon. Készen állsz arra, hogy visszavonulj a saját kis
világodba. Dolgozol, igaz?
– Igen – mondom. – Nem
fogom emiatt elveszíteni az állásomat.
– Helyes – mondja. – Örülök,
hogy végül felhívtál. Nem akarom, hogy elszigeteld magad.
– Shelby, nem teszem ezt.
– Meg kéne látogatnod a
hétvégén – mondja.
– Oké, nyugodj meg – válaszolok.
– Nem zárkózok vissza.
– Komolyan mondom – mondja.
– És el kéne olvasnod az üzeneteit. Amit tett, az gonosz húzás volt, de talán
legalább beszélned kellene vele.
– Talán, de úgy érzem,
képtelen vagyok bármiben is megbízni, amit mond.
– Azt gondolod, mindennel
kapcsolatban hazudott neked, amit mondott? – kérdezi. – Vagy csak az álnevéről?
– Ez nemcsak arról szól,
hogy van egy művészneve – mondom. – Egyfolytában online beszélgettünk, és nem
mondta el, hogy kicsoda valójában.
– Megértem – mondja
Shelby. – Csak azon tűnődöm, hogy vajon azt gondolod-e, hogy minden más is
kitaláció volt-e.
– Ez a probléma, nem
tudom. Nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy egész végig játszott velem.
– Sajnálom, Mia – mondja
Shelby.
Várok egy másodpercet, hátha
pontosítja valahogy. De nem mond semmi mást.
– Köszi, Shelby.
– Hallgass ide, nehogy azt
gondold, hogy ránk erőszakolod magad. Daniel nem dolgozik a következő három
hétben és Alanna is egész jól alkalmazkodik. Ha úgy érzed, hogy el kell jönnöd,
hogy gyorskaját együnk és a pasikról pletykáljunk, itt vagyok. Alig tudok
csinálni valamit két műtét után, szóval örülnék egy kis társaságnak.
Nevetek. – Pasikról
pletykálkodni veled nem igazán vicces. Neked nincs semmid, amiről
csacsoghatnál.
– Édesem, fogalmad sincs –
mondja. – De tényleg, gyere el hétvégén. Ne zárd ki a világot, rendben?
– Nem fogom.
– Meg kell etetnem a
babát, de később még beszélünk.
– Adj neki cuppanós
puszikat a nénikéjétől – mondom.
– Úgy lesz.
Lerakom, majd lenézek a
telefonomra – a pici hatos számra, amit az üzenetküldő alkalmazás jelez, hogy
olvasatlan üzeneteim vannak. Mindig Lexivel beszélgettünk itt. Az üzenetek rám
bámulnak, azt akarják, hogy nyissam meg őket.
A kanapé másik felébe dobom a
telefonom. A gondolattól, hogy megnézzem, mit írt nekem, felfordul a gyomrom és
a könnyek egy újabb zápora fenyegeti a szemem. Értelmetlen volt sírnom minden
este, mióta elhagytam őt. Arra gondolok, hogy valójában magamat siratom. De a
mellkasomban lévő szorítás visszatér és érzem az árulkodó csomót a torkomban. A
kín magával ragad, úgy csapódik belém, mint az óceán hullámai.
Miért kell ennek ennyire
fájnia?
Felkelek, a hálószobámba
botladozok, és az ágyra zuhanok. Még mindig fel vagyok öltözve, de nem érdekel.
Fabio követ engem. Felugrik és nyújtózik egyet, gömbölyíti a hátát. Néhányszor
rám pislog, aztán összegömbölyödik, a puha dorombolása vibrál mellettem,
miközben mindketten elalszunk.
köszönöm!
VálaszTörlés♥️♥️♥️
VálaszTörlés